#Ed Miliband

Cameron meggyőzte a briteket
 

Cameron meggyőzte a briteket

Meggyőzte a briteket David Cameron konzervatív kormányfő: a választási kampányában stabil kormányt stabil jövőt ígérő 48 éves politikus pártjával a közvélemény-kutatások és elemzők által egyáltalán nem várt mértékű győzelmet aratott a csütörtöki parlamenti választáson, és egyedüli kormányalakításra elegendő többségbe került a 650 tagú londoni parlamentben.


Egy nagyvárosnyi magyar munkáspárti kormányt akar
 

Egy nagyvárosnyi magyar munkáspárti kormányt akar

Választ a világ legpatinásabb demokráciája, és ezúttal már több százezer magyar is jobban figyel az eredményekre: mindazok, akik Nagy-Britanniában dolgoznak (vagy oda készülnek). A kampány egyik fő témája ugyanis az idegenek bevándorlása volt, a pártok pedig egymásra licitáltak az uniós polgárok szabad mozgását is korlátozó javaslataikkal. Megnéztük, milyen forgatókönyvek lehetségesek, és ezek mivel járnának.

Dercsényi Dávid - Nagy Gábor Dercsényi Dávid - Nagy Gábor



Az EU-népszavazás sorsa is eldőlhet a májusi brit választásokon
 

Az EU-népszavazás sorsa is eldőlhet a májusi brit választásokon

David Cameron brit miniszterelnök megerősítette, hogy Nagy-Britanniában két éven belül népszavazást tartanak az EU-tagságról, ha hivatalban maradhat a május 7-ei parlamenti választások után. Ed Miliband, az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Cameron első számú kihívója ugyanakkor azt ígérte, hogy nem lesz népszavazás, ha ő alakíthat kormányt májusban.

MTI MTI


A brit Munkáspárt befagyasztaná az energiaárakat
 

A brit Munkáspárt befagyasztaná az energiaárakat

A brit Munkáspárt legalább 20 hónapra befagyasztaná a lakosságnak és a családi vállalkozásoknak felszámolt kiskereskedelmi áram- és gázárakat, ha a 2015-ben esedékes következő választáson kormányra kerül - mondta kedden a párt miniszterelnök-jelöltje.

MTI MTI





Feltörték egy miniszter Twitter-profilját
 

Feltörték egy miniszter Twitter-profilját

Nagy-Britannia energia- és klímaügyi minisztere, Ed Miliband adathalászok áldozata lett. A netes bűnözők megszerezték a politikus Twitter azonosítóját és jelszavát, majd a szexuális teljesítményéről szóló üzenetet küldtek a nevében.

hvg.hu hvg.hu